Hírek
Január 5.
Családi vállalkozásból sikeres magyar cég
Kevés olyan gyors ütemben növekvő, kizárólag magyar tulajdonú, sikeres cég van ma Magyarországon, mint az iData Kft. Mindig inspiráló mások pozitív példáját megismerni, ezért annak jártunk utána, hogyan lehet egy kis családi vállalkozásból néhány év alatt egy saját területén elismert céget kialakítani. A GPS-es járművédelemmel és flottakövetéssel foglalkozó vállalatot hatodik éve irányítja Szabó Lajos tulajdonos - ügyvezető igazgató.
A fiam (Szabó András, az iData Kft. műszaki igazgatója- a szerk.) fejlesztette 1999-ben az első magyarországi GPS-es flottakövető rendszert, a ma már nem létező Trackstar.hu-t. Az akkori technológiához mérten kiválóan működött, ez volt az egyik első nagy mérföldkő az iTrack-hez vezető úton. Néhány év múlva a fiam egy egyetemi barátjával közösen (Póka Balázs, a cég fejlesztési vezetője-a szerk.) néhány hónap alatt programozta meg az iTrack alapjait. Én több évtizeden át műszaki igazgatóként kutatásfejlesztéssel és gyártással foglalkoztam, közel állt hozzám a GPS-es technológia. A céget együtt alapítottuk és bár szívvel-lélekkel hittünk benne, nem gondoltuk, hogy egyszer több mint 40 ember munkáját fogjuk irányítani.
Egy olyan rendszert fejlesztettünk, ami a lopásvédelem és a flottakövetés előnyeit egyesíti, de alacsony költségek mellett. Nyilvánvalóvá vált, hogy azon túl, hogy merre jár az autó és hogy milyen sebességgel megy, sok hasznos információ van, amire kíváncsiak a felhasználók, attól függően, hogy fuvarozókról, orvos látogatókról, vagy éppen egy mezőgazdasági munkagépről van szó.
Hogy lehet mindenki igényeit figyelembe venni egy rendszer kialakításakor?
Az igények sokrétűek és szerteágazóak. Csak olyan rendszerrel lehet tartós sikert elérni, mely a kérések szerint jól alakítható, külön fejlesztési költségek nélkül, rugalmas megoldásokkal. Az is fontos, hogy ezeket a minőségi igényeket lehetőség szerint a legalacsonyabb áron tudjuk biztosítani, amellett, hogy a legkorszerűbb technikát használjuk. Ennek köszönhetően rohamosan nőtt az ügyfeleink száma, ma már több mint 8 ezer autóban van iTrack nyomkövető rendszer Magyarországon. Emellett Romániában már több mint 2000 autóban használják az iTrack rendszert, és Európa több országában is jelen vagyunk.
Milyen alapelvek szerint irányítja a céget?
A kezdetek óta a legfontosabb alapelv az ügyfélközpontú üzemeltetés. A rendszert tulajdonképpen az ügyfelek fejlesztették és a mai napig ők fejlesztik, hiszen az ő kéréseik alapján lett olyan az iTrack, amilyen most. Ez azért nagy előny, mert nem azt adjuk, ami szerintünk fontos lehet, hanem azt kapják az ügyfeleink, amit valóban ők tartanak fontosnak, ami a gyakorlatban hasznot ad nekik.
Mit szeret az iDatában?
Közhelynek tűnhet, mégis így van: nagyon családias a hangulat a cégnél. A kezdetekkor valóban a család és az ismerősök dolgoztak a rendszeren, mára azonban már egy 40 fős vállalkozássá nőttük ki magunkat. A munkatársak száma megsokszorozódott, de a hangulat szerencsére megmaradt. Az ügyfelek is érzik ezt a pozitív légkört, amikor nálunk járnak. Több partnerünk is megjegyezte már, hogy szeret ide járni, olyan kellemes, családias a hangulat. Különösen jó érzés, hogy olyan dologgal foglalkozhatok, amit nagyon szeretek. Különlegessé teszi a munkámat az is, hogy a fiaimmal együtt dolgozunk és hogy sikeresek vagyunk a tevékenységünkben.
Mely szolgáltatások a legkedveltebbek az ügyfelek körében?
Nagyon büszkék vagyunk a speciális üzemanyagkontrollunkra, mely sokak szerint Magyarország legpontosabb rendszere. A fuvarozással foglalkozó cégek és a munkagépekkel dolgozók között ez a legkedveltebb termékünk. Ügyfeleink véleménye szerint olyan komoly megtakarítások érhetőek el ezzel a precíz kontrollal, amellyel a GPS-es beruházás néhány hónapon belül megtérül. Az üzletkötői járművekre leginkább a privát-céges utak különválasztását és a munkaidő kimutatást kérik a cégek, de mindenki számára egyöntetűen kedvelt az iTrack Vizsla, ami a visszaéléseket listázza, legyen az sebességtúllépés, késés, üzemanyagfogyás, tétlenségfigyelés, vagy bármilyen egyéb kért tevékenységfigyelés. Szinte minden mért adatról tudunk kimutatást készíteni, a rugalmasságunk nagy előnyünk! Az is nagyon gyakori, hogy a rendszer bemutatása után kifejezetten meglepődnek az érdeklődők, hogy mennyi lehetőség rejlik a GPS-es nyomkövetésben. Sokan nem is hinnék, mi mindent ki lehet hozni ebből a rendszerből. Épp úgy élvezem, amikor elámulnak az iTrack tudásán a nyomkövetés iránt érdeklődők, mint a cég megalakulásának kezdetén.
Hogyan lehet versenyképesnek maradni ma Magyarországon?
Mindenekelőtt nagyon sok munkával és alázattal! Olyan rendszert alakítottunk ki, ami az egy autós kivállalkozásoktól a sok száz, vagy ezer autós cégeken át, mindenkinek hasznos és segíti a munkáját. Folyamatosan fejlesztünk és megteszünk mindent annak érdekében, hogy a legjobbak legyünk. Csak hogy pár közeli példát említsek, novemberben két kimagasló elismerésben volt részünk! Az SAP Quality Awards nemzetközi versenyén Közép-Kelet Európa Silver díjasai lettünk, az Ökoindustria kiállításon pedig két konzorciumi partnerünkkel (Innotransz Kft és Psion Rendszerház Kft) a költséghatékony hulladékgazdálkodással kapcsolatos új termékünkért, az iWacos rendszerért megkaptuk az Ökoindustria 2011 Nagydíját!
Szabó Lajos ügyvezető igazgató
December 14.
Mobilalkalmazás minden platformon!
Az iTrack Mobile szolgáltatást azoknak ajánljuk, akik akkor is szeretnének információkat kapni a GPS nyomkövető rendszerrel felszerelt gépjárműveikről, amikor nincsenek számítógép közelében.
Így akár a pénztárnál való sorban álláskor, vagy a nyaralás alatt is gyorsan és egyszerűen értesülhet róla, hol tartózkodnak a járművek.
A fejlesztések automatikusan frissülnek, Önnek nem kell a jövőben újra letöltenie a programot!
Az alkalmazás ingyenes, az internet használatának díja felől érdeklődjön mobilszolgáltatójánál.
Az alkalmazás nagy előnye, hogy minden mobilplatformon elérhető! Webcím: m.itrack.hu
November 20.
Ökoindustria 2011
Nagy sikert aratott az idei Ökoindustria kiállításon az iWACOS intelligens hulladék begyűjtési rendszer, mely három cég közös termékeként jött létre. Az iData Kft. a GPS-es nyomkövetést, a Psion Rendszerház Kft. a RFID azonosítást, az Innotransz Kft. pedig a vállalatirányítási rendszert biztosítja a rendszer számára. Az iWacos újdonsága, hogy lehetővé teszi az ürítések automatikus regisztrálását, illetve az ez alapján történő számlázást. Mindezt úgy, hogy a begyűjtést végző társaság adminisztrációs terhei még csökkennek is.
Az iWacos megkapta a szakma elismerését is, hiszen ez a termék nyerte el az Ökoindustria 2011 Nagydíját a termék kategóriában!
Az iWacos rendszer bevezetését az EU most 50%-os intenzitással támogatja önkormányzati tulajdonú közszolgáltatók esetében is. Ha szeretne többet megtudni az Ökoindustria Nagydíjas termékünkről, hívjon minket! 06-30-777-555-3
Az Ökoindustria 2011 Nagydíj átvétele
November 7.
Magyar cég is aratott az SAP versenyén
A tavalyi évi értékesítését duplázó iData Kft. a régió ezüstdíjasa
Budapest- Egy magyar kisvállalat, a GPS-es járműkövetéssel foglalkozó iData Kft-nél történt vállalatirányítási rendszer bevezetését választottak a régió egyik legjobbjává- adta hírül az SAP Hungary Kft. Az SAP Quality Awards verseny szempontrendszere azt vizsgálta, milyen minőségben történt az informatikai rendszer implementációja, és a használat milyen előnyöket biztosított a szervezetnek.
A kelet-európai ezüstdíjat elvivő cég két hónap alatt vezette be az SAP Business One-t, mely a verseny többéves történetében a legrövidebb idő alatt elért használatba vétel. A zsűri értékelésében továbbá kiemelte, hogy tisztán mérhető mennyiségi, és minőségi célokat állított fel, és ért el a cég. A hat éve működő, és tavaly az értékesítését duplázó iData Kft. a bevezetés során bevonta munkatársait a folyamatba, minden egyes alkalmazottjával átbeszélte az esetlegesen megváltozó folyamatokat, és figyelembe vette ötleteiket, melynek köszönhetően a rendszer elfogadottsága igen magas volt. Az IT-rendszer használatával felgyorsult, átláthatóbbá vált a cég működése, melynek keretében egyszerűbbé, és hibamentessé vált például a számla-rendeléskezelés, előrejelzés, riportkészítés, ügyfélkezelés nyomon követése.
A győzteseknek járó elismerést Prágában adták át Szabó Andrásnak, az iData Kft. műszaki igazgatójának és Matolcsi Tamásnak, az OnLiveIt Kft. ügyvezetőjének, aki a rendszer bevezetésében segített a cégnek.
A prágai díjátadó ünnepélyes pillanata
„Tavalyi év után ismét egy magyar cég, és bevezető partner szerepelt a régió legjobbjai között, mely egyértelmű visszajelzés a hazai partnerhálózat kiemelkedő kisvállalati implementációs tudásról” –emelte ki Kézdy Gergely, az SAP Hungary Kft. régiós channel managere.
Jiri Synacek, a SAP területi minőségbiztosítási igazgatója elmondta, a sikeres megvalósításhoz több kell, mint tudás és képesség. Szükséges hozzá az eltökéltség a vállalatvezetés részéről és a hit abban, hogy a fejlett eszközökkel végzett minőségi munka olyan előnyt jelent a vállalatnak, amely a mindennapok során is érzékelhető biztonságot jelent az ügyfelei számára.
Szabó András, az iData Kft. műszaki igazgatója a SAP elismerésével
Október 3.
A Hungerit az iTrack GPS-t választotta!
A szentesi központú HUNGERIT Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Zrt. jogelődje, a HUNGERIT Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Rt. 1997. július 1-jén alakult három, addig szoros együttműködésben dolgozó helybéli kft.-ből. Az átalakulást a tőkebevonás lehetősége és a magasabb szervezeti hatékonyság megvalósítása indokolta. Szakmai tudásuk, felkészültségük azonban sokkal mélyebben gyökerezik, és egészen 1922-ig nyúlik vissza, hiszen azóta működik Szentesen baromfifeldolgozó cég.
Az iTrack GPS nyomkövető rendszert három éve használják sikerrel. Tapasztalataikról Plesovszki András logisztikai osztályvezetőt kérdeztük.
- Az élőállat beszállításokat és a késztermékszállításokat fuvarozókkal oldjuk meg. Az egyre szigorodó feltételek és a gazdasági körülmények arra ösztönöztek bennünket, hogy a szállítási folyamatainkat hatékonyabban ellenőrizzük és ha szükséges, azonnal intézkedhessünk a felmerült problémák kapcsán. Ezt nagyban segíti az online nyomkövető rendszer.
- Miért épp az iTrack GPS Nyomkövető rendszert választották?
- Több cég ajánlatát is megvizsgáltuk, de az ár-érték arány az iTrack esetében volt a legjobb.
- Milyen járművekbe szereltették be a rendszert?
- A fuvarozást végző gépkocsiknál az IFA-tól az IVECO-n át a legkorszerűbb Mercedesig több járműbe is, illetve személy és kisteher gépkocsikba is kértük az iTrack nyomkövető rendszert. Jelenleg több, mint 100 járműben van már iTrack nyomkövető rendszerünk. Az élőállat szállító-, személy - és kis tehergépkocsikba a nyomkövető, míg a késztermékszállító gépkocsikba a nyomkövetőn kívül, hőmérséklet - és ajtónyitás érzékelőket is beszereltettük.
- Három év alatt milyen tapasztalatokat szereztek és mely szolgáltatásokat használják ki a leginkább?
- Az iTrack rendszer megfelel azoknak a követelményeknek, amiért beszereltettük. Számunkra az online nyomkövetés, ellenőrzés mellett a késztermék szállító gépkocsik rakterének folyamatos hőmérséklet mérése, regisztrálása nagy jelentőséggel bír, mivel a szállítás során folyamatosan biztosítani kell a megfelelő hőmérsékletet annak érdekében, hogy a hűtési lánc biztosítva legyen és ezt hitelt érdemlően dokumentálni kell. A beszereléskor ezért is ragaszkodtunk ahhoz, hogy csak hivatalos laborban akkreditált hőmérők kerüljenek beszerelésre. A mért adatok archiválhatók, bármikor lekérdezhetők olyan formában, hogy az ajtónyitás időpontjai is feltüntetésre kerülnek a grafikonon.
- Milyen megtakarítást értek el a rendszer használatával?
- Az iTrack GPS nyomkövető rendszer beszerelésével a fuvarköltségben is jelentkezett megtakarítás, mivel az elszámolás alapja a legoptimálisabb útvonalon történt szállítás során megtett kilométer, illetve a késztermékszállításnál a túraoptimalizáló rendszer által meghatározott leadási sorrend. A megtakarításon kívül még nagyon fontos szempont, hogy a fuvarozókkal történő elszámolás pontos, mindkét partner számára átlátható és ellenőrizhető.
- Kiknek ajánlják a GPS-es nyomkövetést?
- Mindenkinek ajánlom, hogy ismerje meg az iTrack nyomkövető rendszer szolgáltatási kínálatát, mely széles lehetőségeket kínál a gépjármú üzemeltetés követésére, költséghatékony működtetésére.
Szept. 26
Fuvarozói szakmai napon aratott az iTrack!
Fuvarozói Szakmai Napot tartott a Ghibli Kft. Hernádon, a Talmácsi-Ringen. A rendezvény szakmai fórumán Szabó Lajos, az iData Kft. ügyvezető igazgatója innovatív, költségtakarékos megoldásokról tartott előadást az üzemanyagfelhasználás és a telefonköltségek terén. Ha ezek a témák Önt is érdeklik, vegye fel a kapcsolatot cégünkkel elérhetőségeinken.
Hangulatos környezetben tartotta előadását Szabó Lajos
Szept. 9.
Új irány a gazdálkodásban
Az elmúlt években egyre több cég ismerte fel a GPS-es nyomkövetésben rejlő lehetőségeket. A tapasztalatok szerint jól döntöttek, akik a gépjárművek ellenőrzésének ezt a formáját választották, hiszen jelentős megtakarítások érhetőek el a szolgáltatásoknak köszönhetően. Ma, amikor a gazdálkodók, a mezőgazdaságban dolgozó cégek számára is az üzemanyagköltség adja kiadásaik jelentős részét, fontos ismernünk, milyen lehetőségeink vannak a spórolásra. Hóman István családja sok éve gazdálkodással foglalkozik, munkagépeket, teherautókat, traktorokat használnak munkájuk során. Több, mint két évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy nyomkövető egységeket szereltetnek be a járművekbe.
- Ahogy nőtt a munkák és a járművek száma, felmerültek problémaként az elszámolások, a munkavégzés és a dolgozók munkaidejének a követése. Észrevettük, hogy az üzemanyag fogyasztás is gyakran megugrik, látszólag ok nélkül. Felmértük, hogy milyen nyomkövetéssel kapcsolatos szolgáltatások vannak Magyarországon, és végül az iTrack Műholdas Nyomkövetés mellett döntöttünk, mert ezt találtuk a legjobbnak, minden igényt kielégítőnek.
- Milyen tapasztalatokat szereztek?
Kezdetben csak 1-2 járműbe szereltettük be az egységet, próbaként. Kértünk üzemanyag kontrollt is, ami azt jelenti, hogy a programban, amit a cég biztosított részünkre, követni tudjuk, hogy mennyit tankoltak a dolgozók a járműbe, mennyi volt a munkavégzés, mennyi a fogyasztás és ez alapján még egy átlagértéket is számol a rendszer. Ha bármikor kiugró volt a fogyasztás, akkor arról jelzést kaptunk, és rá tudtunk kérdezni a gép vezetőjénél, hogy ennek mi volt az oka. Már az első időszakban megtérült a befektetés. Nem is gondolkodtunk sokat rajta, minden járműbe szereltettünk üzemanyagmérőt és GPS egységet. A döntésben meggyőzött, hogy sokkal átláthatóbbak a folyamatok, mindig tudom, ki, mikor, hol dolgozik. Nagyon jó támogatást ad a rendszer bizonyos üzleti döntések meghozatalánál, és segít abban is, hogy hatékonyabban kézben tartsam a cég ügyeit, kevesebb energiát kell ráfordítanom, mint korábban.
A mezőgazdasági járműveknél is egyre jelentősebb szerepe van a műholdas nyomkövetésnek. -illusztráció-
- Önöknek mezőgazdasági járműveik, munkagépeik, és teherautóik is vannak. Melyik területen találja hasznosabbnak az iTrack Nyomkövető Rendszert?
Minden munkafolyamatnál nagyon hasznos, nem tudnék választani. Mindenről kimutatást kapunk, nagyon leegyszerűsíti az adminisztrációs folyamatokat. Már egy autónál is megéri használni, nagyobb flottánál pedig már el sem tudnám képzelni, mi lenne velünk nélküle. Volt egyszer egy vitás esetünk, alvállalkozóként dolgoztunk egy cégnek. Be kellett bizonyítanunk, hogy elvégeztük a munkát, amivel megbíztak. Ekkor is nagyon jól jött, hogy van iTrack rendszerünk. Még videón is vissza lehet játszani, hogy egy adott nap adott időszakában mi történt.
- Kiknek ajánlaná az iTrack GPS-t?
- Aki gyanítja, hogy több üzemanyag fogy a kelleténél a cégnél, annak szinte kötelezően ajánlom, egyébként bárkinek, aki járművekkel dolgozik. Aki folyton időhiányban szenved, szintén szeretni fogja, hogy egyes munkafolyamatok ideje lerövidül, így hatékonyabb lesz a cégvezetés. Az biztos, ha valaki kipróbálja, ragaszkodni fog hozzá! Kár, hogy nem tudtunk róla hamarabb, hogy van ilyen....
Július 25.
Társadalmi felelősségvállalás
Az elmúlt években több száz cégnek segítettünk már, hogy jobban működhessenek. A GPS-es nyomkövetésben rejlő lehetőségeket kihasználva több cég menekült meg a csődtől, sokak pedig az addig is sikeres vállalkozásukat tették még eredményesebbé. Munkánk legfőbb motivációja, hogy segítsük a cégeket, hogy jobban működhessenek.
Magyarország egyik vezető nyomkövetéssel foglalkozó vállalataként fontosnak tartjuk, hogy részt vegyünk a társadalmi felelősségvállalásban is, a kezünkben levő lehetőségekhez mérten tudjunk támogatást adni. Idős emberek és autista gyerekek számára keressük az innovatív technológiai megoldásokat, a közelmúltban pedig csatlakoztunk a Vodafone és a Nane közös programjához, mely a nők védelmében jött létre. A tesztprogram során 30 veszélyben lévő nő használhatja a készülékeket.
A programról és a mobil vészjelző technológiáról ide kattintva olvashatnak bővebb információkat .
Június 27.
Nemzetközi sikerek
A hazai sikerekkel párhuzamosan a nemzetközi cégek körében is egyre népszerűbb az iTrack rendszer. Az iData GPS műholdas nyomkövető szolgáltatása Európa több országában is ismert. A magyar eredményeket látva közel négy évvel ezelőtt jött létre a román disztribútori hálózat, mely folyamatosan fejlődik, a rendszert használó cégek száma pedig egyre nő. A szomszédos országban az egyik legkedveltebb szolgáltatás az üzemanyag figyelő rendszer, csakúgy mint Szerbiában, ahol nagy sikernek örvend az üzenetküldő terminál is, mely a nemzetközi fuvarozásban részt vevő cégeknek jelent figyelemreméltó költségcsökkentést. Nem csak a disztribútorok által, hanem közvetlenül is eljutnak a cégek az iData Kft-hez. Többek között svájci, német és szlovák vállalatok döntöttek úgy, hogy az iTrack rendszert használják járműveik nyomkövetéséhez.
Szabó Mártont, az iData Kft. operatív vezetőjét arról kérdeztük, miben látja az iTrack nemzetközi sikerét?
-
-
Nemzetközi szinten is nagyon jó az ár-érték arányunk, a szolgáltatás minősége pedig tapasztalataink alapján sokszor meghaladja még a külföldi szolgáltatók minőségét is, árban pedig a piaci ár alatt vagyunk. Emellett nem csak a nagyvállalatoknak, hanem a kisebb cégek számára is kedvezünk, hiszen az igényeik alapján testre szabjuk a rendszert.
-
Hogyan látja a jövőt a nemzetközi piacon?
-
Az eddigi tapasztalatok alapján és a jelenlegi érdeklődést felmérve folyamatosan nő a nemzetközi szerepünk, az iTrack bebizonyította, hogy jól megállja a helyét külföldön is. Pár év múlva megsokszorozódik a rendszert használók száma, de ez épp úgy igaz a magyar ügyfelekre is, mert aki szeretné kézben tartani a cégét, nyomon követni a járműveket, ellenőrizni a munkát, az előbb-utóbb kipróbálja a műholdas nyomkövetést. A jó hírünk gyorsan terjed, elégedett ügyfélből pedig nincs hiány!
-
Június 26.
Költséghatékony köztisztasági hulladékgyűjtés és az iTrack
A hulladékgazdálkodás szervezése és folyamatkövetése az ürítéstől a díjbeszedésig témában tartottak szakmai napot június 22-én. A rendezvény jelszava a költséghatékony hulladékgyűjtés volt. Ennek kapcsán Fehér Zsolt, a Psion Rendszerház Kft. ügyvezetője felvázolta a szemétszállítást érintő terveket. Az elképzelések alapján megváltozna a kukaürítés és a szállítás módja. Úgynevezett Rfid azonosítókat használnának, melynek lényege, hogy minden tulajdonoshoz hozzárendelnek egy szeméttárolót és egy chip segítségével azonosítják a kukákat az ürítéskor. Annak érdekében, hogy illegálisan ne lehessen plusz zsákot vagy szemetet a kukásautóba helyezni, fényfüggönyt szerelnek a járművekbe, mely ha nem azonosított tárolót vagy zsákot észlel, jelzi a központnak a szabálytalanságot. A tervezett új módszerrel mind a szolgáltató, mind a lakosok jól járnak, hiszen megszűnhet az illegális szemétszállítás, a lakosok pedig egy alapdíjon felül, csak a tényleges szolgáltatás után fizetnek, az ürítések számának megfelelően. Mindez jól összehangolható az iTrack rendszerével, melynek segítségével könnyen megvalósíthatóak az elképzelések, s így az is követhető, hogy pontosan merre járnak az autók.
Ennek kapcsán Szabó Lajos, az iData Kft. ügyvezetője előadást tartott, a mobil adatgyűjtés és járatkövetés alkalmazása a költséghatékonyság érdekében címmel. A hulladékgazdálkodási szervezetek képviselői és a témában érdekelt megjelentek megismerhették a GPS-es nyomkövetéssel összefüggő megoldási lehetőségeket. Szó volt arról is, hogyan segíthet az iTrack rendszer a szemétszállító járművek pontos ellenőrzésében, illetve számos példán keresztül illusztrálva a legpontosabb adatokat adó üzemanyagszint mérő egyedi rendszert is megismerhették a résztvevők. Nyilvánvalóvá vált, hogy a cégek igényeire szabottan, egyszerűen kezelhető, mégis sokoldalú eszközt kapnak a kezükbe a szolgáltatást választók. A iTrack rendszer további nagy előnye, hogy bármely ügyviteli, vállalatirányítási rendszerrel összehangolható, s így egyszerűen feltölthetőek az adatok. A szakmai napon többen is kifejezték elismerésüket az iTrack rendszert illetően és a további lehetőségek iránt érdeklődtek.
Szakmai megbeszélés a rendezvény szünetében, az iTrack ismét sikert aratott!
Június 16.
Nemzetközi találkozó
A 20 éves fennállását ünneplő SOS Electronic Kft. több állomásos, nemzetközi rendezvényének egyik helyszíne Budapest volt. A cég az iData Kft-t is meghívta a találkozóra, melyen elismert, sikeres külföldi gyártók mutatták be cégüket, termékeiket, újdonságaikat.
Az iData számára kiemelten fontos, hogy naprakészek legyünk a gyártástechnológiai megoldások és az elektronikai alkatrészeket illetően, melyekkel folyamatosan fejleszthetjük termékeinket, szolgáltatásainkat. A hardverfejlesztés és gyártás örökké új kihívásokat rejt, hiszen ügyfeleink számára mindig új megoldásokat kínálunk, melyhez elengedhetetlen a tökéletes műszaki háttér.
A rendezvényen többek között bemutatkozott az ipari memóriamodulokat gyártó Apacer, az LCD kijelző modulokat készítő Bolymin, a NYÁK-sorkapcsokkal foglalkozó Euroclamp, a gyártáshoz szükséges anyagokat nyújtó Kontakt-Chemie, a többek között reléket is előállító Fujitsu.
Képünkön kolléganőnk Mauro Izzi-vel, az olasz Euroclamp cég értékesítési menedzserével és Jan Sesztak-kal, az SOS Electronic Europe ügyvezetőjével.
Június 5.
Sikeres iránymutatás
A mai változó és nehezen kiszámítható gazdasági helyzetben kell a vállalatoknak megállni a helyüket a piacon; a sokszor költségigényes logisztikai folyamatokban kell megtalálni azokat a lehetőségeket, megoldásokat, amelyekkel versenyképesebbé, sikeresebbé tehetik vállalatukat.
A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek 5. Országos Konferenciáján ezeket a sikeres projekteket, aktuális logisztikai problémákat vitatták meg a cégek vezetői, melyekkel a gyakorlati életben, a mindennapi munkájuk során kell szembenézniük.
A május 26-27-i szakmai napon Szabó Lajos, az iData Kft. ügyvezetője és Hajek Levente, az iData Kft. értékesítési igazgatója is részt vett.
Szabó Lajos előadását, mely a GPS járműkövetésről szólt, nagy érdeklődés fogadta. A rendezvény házigazdája, a Ghibli cégcsoport képviselője az előadás végén nyilvánosan bejelentette, hogy a Ghibli cégcsoport a partnerkapcsolatot a jövőben még szorosabbra igyekszik fűzni az iDatával fuvarozási ágazataiban. Ennek megerősítéseként jelezte, hogy a közeli napokban nagy számú gépjárműveibe szereltet iTrack nyomkövető rendszereket.
Szabó Lajos ügyvezető és Hajek Levente értékesítési vezető
Szabó Lajos ügyvezető és Hajek Levente értékesítési vezető
Megbeszélés az iData standja előtt
Június1.
Mennyi lehet az üzemanyag ára?
Vajon mennyi lehet az üzemanyag ára?-tette fel a kérdést dr. Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezetője a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek 5. Országos Konferenciáján. Előadásából kiderült, a hazai üzemanyagár változását több tényező mellett nagyban befolyásolják:
-
a világpiaci és a hazai árak együttmozgása,
-
a dollár-forint árfolyam,
-
a magyar üzemanyagárak és az EU hasonló árai,
-
illetve a környezetvédelmi megfontolások és az adók is.
19 EU-s tagállam benzinárait összehasonlítva Magyarország a nyolcadik helyen áll az üzemanyagárat tekintve.
A várható világpiaci ártrendek számos szempont alapján alakulnak. Többek között:
-
korszakváltás, a szűkösség fokozatos jelentkezése
-
a rosszabb kitermelési lehetőségek hatásai
-
a helyettesítő alternatívák rossz gazdasági kilátásai
-
a környezetvédelem egyre növekvő társadalmi-politikai jelentkezése
-
a közlekedés, mint meghatározó üzemanyag fogyasztó kilátásai
A főbb szempontokat figyelembe véve az előrejelzések hazánkban a következőképp alakulnak, a korábbi évek áraival összevetve:
Hegedűs Miklós elmondta, valószínűsíthetően az előző évtized hazai üzemanyagár alakulással szemben 2011-2020 között a hazai üzemanyagárak az átlagos inflációt meghaladóan éves átlagban 3-3,5 százalékkal emelkedhetnek.





