iTrack Bevezetési Esettanulmányok
Az úthenger
Munkagépek esetében a nagy fogyasztás miatt üzemanyag figyelési rendszer integrálását szoktuk javasolni ügyfeleinknek. Nem történt ez másként egy útépítéssel is foglalkozó vállalat esetében, ahol a leglátványosabb és legnagyobb mértékű üzemanyag lopások is történtek.
Először a hagyományos állómotor melletti üzemanyag levételt folytatták a munkatársak, mely az iTrack rendszerben egyértelműen kimutatható. Így a felelősségre vonások is megtörténtek.
Több üzemanyagot loptak el mint amennyit a munkagép ténylegesn fogyasztott
Másodszor próbálkoztak a járó motor melletti üzemanyag leszívásával is, de mivel a rendszer minden pillanatban méri az üzemanyag szintet, és a motor nem fogyaszthat néhány perc alatt pont egy kannányi üzemanyagot, így is a tettesek felelősségre vonására került sor.
Még ekkor sem szakadt vége azonban az üzemanyag üzlet virágzásának, mivel ekkor megpróbálkoztak a visszafolyó ágon való csepegtetéssel, mely az iTrack rendszerében szintén kimutatható, hiszen az iTrack rendszerében a fogyasztásértékek is láthatóak, amiből egyértelműen nem csak az derül ki, hogy történt üzemanyag lopás, hanem az is, hogy az mikor valósult meg, így biztosan nem illeti hamis váddal a controlling csoport az ártatlan munkatársakat.
Munkagépek
Munkagépek munkavégzését hitelesen automata rendszerrel figyelni körülményes és nagy körültekintést igénylő feladat, hiszen nem elégséges csupán a gyújtásjelet, vagy a fordulatszámot figyelni, mert ettől a rendszer még átverhető marad, mivel a terhelt munkavégzés esetén a fogyasztás óránként 25 literrel is több lehet, mint terheletlen (imitált) munkavégzés esetén. Sajnos volt rá példa, hogy találkoztunk olyan problémával, hogy a munkatárs csak azért járatta magas fordulatszámon a motorját egy földmunkagépnek, hogy ne maradjon nyoma az üzemanyag leszívásának. Ezt a lehetőséget kiküszöbölendő az iTrack rendszert kiegészítőként egy hidraulikus nyomásmérő eszközzel is felszereltük, mely pontosan szétválaszthatóvá teszi a tényleges terhelt munkavégzést, a munka imitálásától.
Az iData munkatársai által megvalósított megoldás a beépített gyári statisztikákhoz képest sokkal részletesebb adatokat szolgáltat:
-
külön hidraulikus nyomásértékek, erőltetett munkaérzékelés stb. minden pillanatra
-
nem csak összesített, hanem napi statisztikákat is kiállít a rendszer
-
a statisztikai adatok mellett minden egyes részlet hónapokra, évekre visszamenőleg ellenőrizhető
FTSZV
Meglévő vállalatirányítási rendszer esetén mindig probléma, hogy a vállalat működésével kapcsolatos valamennyi szervezési feladatot, controlling problémát vagy bele kell integrálni a rendszerbe, vagy külön rendszert kell hozzá használni. Meglévő vállalatirányítási rendszer esetén természetesen sokkal jobb, ha a már meglévő rendszerbe kerülnek be új információk, hiszen ezzel időt tudunk megtakarítani. Ilyen együttműködésre került sor a FTSZV esetében is ahol a meglévő vállalatirányítási rendszer kiegészítéseként, együttműködve a fejlesztőkkel született meg a cégükre szabott iTrack szolgáltatás.





